Csokoládé szuflé

 2010.11.01. 14:48

Egy gyors, csokoládés édességre vágytunk, és a férjem bevállalta a szuflékészítést. Kértem, hogy keressünk valami receptet, és azt nagyon pontosan tartsuk be, mert a szuflé igen kényes jószág, de mint amolyan férfiszakács inkább a saját feje után ment. Nem bántuk meg! :-)

Olyan lett, amilyennek a csokoládé felfújtnak lennie kell. A kérge szilárd, a belseje krémes, és nagyon-nagyon csokis.

Hozzávalók (6):

  • 150 g étcsokoládé (Boci leginkább)
  • 100 g vaj
  • 100 g kristálycukor
  • 4 tojás
  • 40 g csoki (ami a két táblából megmarad a 150 g elvétele után)

Elkészítés:

A sütőt előmelegítjük 200 fokra. Gőz felett felolvasztjuk a vajat és a csokoládét. A cukorral kikeverjük a tojássárgáját, majd felverjük a fehérjét is. Az olvasztott masszát levesszük a gőzről, és hozzákeverjük először a tojássárgáját, végül óvatosan a fehérjehabot.

A szuflés tálkákat kikenhetjük vajjal, bár mi nem bíbelődtünk vele, úgysem kell kijönniük a formából, hiszen onnan esszük ki... :-)

Háromnegyedig töltjük a tálkákat, és mindegyik közepébe 2-2 kocka csokit teszünk még. 15 percig sütjük 200 fokon. Frissen tálaljuk.

Ha nincs felfújtas tálunk, bármilyen porcelán-bögrében is elkészíthetjük, ez ne legyen akadály! :-)

Címkék: csokoládé csoki felfújt desszert csokiszuflé szuflé csokoládéfelfújt csokoládészuflé

Hagymás rostélyos

 2010.11.01. 14:34

 

A lecsós szelet mellett a hagymás rostélyos a legnagyobb kedvencem. Étteremben számtalanszor ettem már, de itthon soha nem jutott még eszembe elkészíteni. Most valahogy mégis eszembe jutott, és mivel a hosszú hétvége alatt az egyik nap ételeit én választhattam ki, éltem a lehetőséggel, és hagymás rostélyost rendeltem!

Hozzávalók (4):

  • 4 szelet marha hátszín
  • mustár, só, bors, olaj a páchoz
  • 4 közepes hagyma
  • só, liszt
  • burgonya

Elkészítés:

A hátszín-szeleteket előző este bepácoljuk mustárral, sóval, borssal és olajjal.

 

A legjobb az lenne, ha a 3 hozzávalót (hús, hagyma, krumpli) egyszerre tudnánk elkészíteni, de ez otthoni körülmények között nem biztos, hogy kivitelezhető, nem beszélve a háromszoros olajmennyiségről. Ha igazán igényesek akarunk lenni (és tudunk egyszerre háromfelé figyelni, akkor 3 különböző olajos serpenyőben készítsük el a 3 hozzávalót. Ha egy edényben készítjük, akkor a sorrend az alábbi legyen.)

Kisütjük a hasábburgonyát. Ezután besózzuk a félkarikára vágott hagymát, és lisztbe forgatjuk. Forró olajban hirtelen aranybarnára sütjük. Végül a hússzeleteket is megsütjük az olajban. A hús süthetjük olyan melegszendvics-készítőben is, melynek van erre alkalmas betétje. (Mi mindkettőt kipróbáltuk, nekem az olajban sült jobban ízlett).

 

 

Címkék: hagyma marha főétel rostélyos hagymásrostélyos

Francia hagymaleves cipóban

 2010.11.01. 14:12

Ez a leves kedvencem! Cipóban most először tálaltam, anélkül is nagyon finom, a cipó mégis felteszi a koronát erre a nagyszerű levesre!

Hozzávalók (4):

  • 4 fej vöröshagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1 l húsleves alap
  • 1 dl fehérbor
  • só, bors
  • reszelt sajt
  • (4 cipó)

Elkészítés:

Egy kis olajon kissé megpároljuk a félkarikára vágott hagymát, és a "karikára" vágott fokhagymát. Ezután hozzáöntjük a húsleves alapot, sózzuk, borsozzuk. Amikor a vöröshagyma megpuhult, hozzáöntjük a bort és a tejszínt, és egy percig még forraljuk.

Ha cipóban akarjuk tálalni, akkor közben levágunk a tetejéből egy kis karikát, és kiszedjük a belsejét. Sütőben nagy hőfokon pár percig pirítjuk.

A levest forrón tálaljuk, és reszelt sajtot teszünk bele. Ha nem cipóban tesszük az asztalra, akkor pirított kenyérkockát vagy krutont adunk hozzá.

 

Címkék: leves francia hagyma hagymaleves cipóban

Kemencés kacsasült

 2010.10.31. 12:27

A képeim közt válogatva megtaláltam a férjem egyik nyári remekművét. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy van egy igazi tapasztott kemencénk. Ebben már nagyon sok finomság készült, köztük a mostani étel is, amit kemencés kacsának neveztem el.

Hozzávalók:

  • egy sütnivaló kacsa java (comb, mell - a többiből levest főzünk) vagy fejenként egy kacsacomb
  • 4 közepes krumpli
  • 2 paradicsom
  • 2 paprika
  • 1 nagy fej hagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • só, bors, rozmaring(ág)

Elkészítés:

A karikára vágott zöldségeket egy olyan cserépedénybe tesszük, melynek van fedele is.

Ezután ráhelyezzük a kacsadarabokat, és sózzuk, borsozzuk, rátesszük a rozmaringot. Öntünk alá egy kis vizet, hogy a zöldséget le ne égjenek, amíg a kacsából ki nem sül a zsírja.

Kemencébe, vagy ennek hiányában sütőbe tesszük. Magas hőfokon másfél órát sütjük. Ezután, ha a kacsa megpuhult, visszatesszük fedő nélkül, hogy kicsit megpiruljon a hús.

A vele sült zöldségekkel (esetleg kenyérrel) tálaljuk.

Címkék: kacsa egytálétel főétel cserépedény kacsasült kemencés

Aranygaluska

 2010.10.30. 17:52

Egyik kedvenc desszertünk, amit leggyakrabban egy pénteki (vagy esetleg szombati) gazdag leves után szoktunk enni.

Hozzávalók (6):

  • 50 dkg liszt
  • 2 dl tej
  • 10 dkg olvasztott vaj
  • 10 dkg cukor
  • 2 tojás
  • 5 dkg friss vagy 1 zacskó szárított élesztő
  • csipet só
  • a tetejére 10 dkg durvára vágott dió és 10 dkg kristálycukor
  • tálaláshoz vaníliasodó 8 dl tejből és egy cs pudingporból ízlés szerinti mennyiségű cukorral

Elkészítés:

A fenti hozzávalókból (utolsó 2 kivételével) elkészítjük a kelt tésztát, dagasztjuk majd kelesztjük. Kenyérsütő gépben a másfél órás dagasztó programot választjuk (én mindig ezzel készítek minden kelt tésztát - tuti siker).

Ha kész a kelt tészta, lisztes kézzel vagy evőkanállal fél tenyérnyi galuskákat szaggatunk egy közepes, sütőpapírral bélelt tepsibe vagy üvegedénybe.

Ügyeljünk arra, hogy egy rétegben elférjenek, az a biztos! :-)

Ha van időnk, és kedvünk, mielőtt a tepsibe tesszük, minden galuskát hengergessünk meg a vágott dió és cukor keverékében.

Ha nincs, akkor egyszerűen szórjuk a tetejére a diót, majd a cukrot.

190 fokon süssük aranybarnára. Ha mód van rá, az alsó fűtőszálat kapcsoljuk csak be, mert különben a tetején megéghet a dió.

Amikor elkészült, tetszés szerint kockákra vágjuk, vagy amikor langyos, kézzel kisebb darabokat szaggatunk belőle.

Vaníliasodóval tálaljuk.

Desszertként is kínálhatjuk, de egy kiadós leves után önállófogásként is megállja a helyét.

Címkék: diós desszert vaníliás kelttészta aranygaluska vaníliasodó

Ez az isteni raguleves saját fejlesztésem. Annyira nem bonyolult, mint amilyen hosszú a címe... :-) Ma aranygaluskával tettem az ebédlőasztalra, és ennél tartalmasabb főétel nem is igen fért volna belénk ezután a gazdag leves után.

Hozzávalók:

A leveshez

  • 40 dkg borjúhús
  • 50 dkg leveszöldség vegyesen (sárgarépa, petrezselyem, karalábé, zeller, hagyma, krumpli)
  • 2 kisebb fej csiperke gomba
  • 1 dl főzőtejszín
  • ízlés szerint tárkony

Burgonyagombóc levesbetét:

  • 1 nagy fej krumpli
  • 1 tojás
  • 1 ek főzőmargarin (vagy más zsiradék)
  • ízlés szerint só
  • liszt

Elkészítés:

A borjúhúst kis kockákra vágjuk, és bő vízben feltesszük főni. Miután forrni kezdett, leszedjük a habját. Ezután hozzátesszük a zöldségeket (sárgarépa és petrezselyem karikára, többi kockára vágva. A gombát félbevágjuk, majd szeleteljük). Sózzuk ízlés szerint észben tartva, hogy a víz jó része még el fog párologni. Másfél órát főzzük.

Közben feltesszük a krumplit főzni héjában a burgonyagombóchoz. Ha megfőttek, bő hideg vízben kicsit lehűtjük, és meghámozzuk. Krumplinyomóval alaposan összetörjük. Hozzákeverjük a margarint, tojást és sót, és annyi lisztet, amennyit felvesz. Addig adagoljuk a lisztet, amíg egy könnyen gyúrható, nem ragadótésztát kapunk. Kis gombócokat formálunk belőlük (figyelem, kétszeresére duzzad! - ha túl sok lett, a maradékot süssük meg krumplis pogácsaként egy kis élesztővel...)

Amikor másfél órája fő a leves, beletesszük a gombócokat és a tárkonyt. Még kb. fél órán át főzzük, és pár perccel a vége előtt beleöntjük a tejszínt. Ha szükséges, ismét sózzuk.

A borjúhús gyakorlatilag bármilyen hússal felcserélhető. A csiperke gomba helyett ízletesebb fajtát is választhatunk (pl. vargánya).

Jó étvágyat hozzá!

Címkék: leves borjú levesbetét tejszínes burgonyagombóc tárkonyos raguleves borjúraguleves

Brokkolis-csirkés penne

 2010.10.28. 12:20

Ezt a receptet a szekszárdi Háry Étteremből "hoztuk haza"... :-)

Hozzávalók (4):

  • 1 csirkemell
  • (esetleg 2-3 csirkemáj)
  • egy kis fej brokkoli
  • 1 póréhagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1/2 l húsleves alap
  • 1 dl tejszín vagy tejföl
  • só, bors
  • 500 g penne tészta

Elkészítés:

Teflonos, magas falú serpenyőben kevés olajon megpirítjuk a vékony karikára vágott póréhagymát. Ezután beletesszük az apró kockára vágott csirkemellet (nekem volt itthon egy kis felesleges csirkemájam, és gondoltam teszek bele azt is --> nagyon finom lett. Az alaprecept egyébként máj nélkül szól, ízlés dolga, hogy teszel-e bele... Ha igen, akkor a kis kockákra vágott májat akkor kell csak beletenni, ha a csirkemell halvány arany színűre pirult már). Ha kicsit megpirult a csirkemell, felöntöm húsleves alappal (na, ma ebben is eltértem, mert volt itthon egy csomó brokkolikrémleves (2), amit nem tudtunk volna úgyse megenni, úgyhogy ma ezzel öntöttem fel :-)). Sózzuk, borsozzuk, hozzátesszük a virágaira szedett brokkolit. Fedő alatt addig pároljuk, amíg a brokkoli meg nem puhul.

Időnként megkeverjük. Amikor elkészült, hozzáöntjük a tejszínt, és még fél percig főzzük.

Időközben megfőzzük a penne tésztát is (al dente).

Reszelt parmezánnal tálaljuk. Frissen a legfinomabb. Ha mégis később tudjuk csak elfogyasztani, még véletlenül se keverjük össze a szószt a tésztával!

Jó étvágyat hozzá!

Címkék: könnyű gyors tészta csirkemáj főétel csirkemell penne brokkoli

Brokkoli krémleves 1-2.

 2010.10.28. 12:09

Egy ideje imádjuk a krémleveseket. Köztük a brokkolit is. Kétféleképp is el lehet készíteni ezt a forrón gőzölgő selymes csodát, ami tél idején nagyon jól jön majd...

Hozzávalók (4):

  • egy közepes brokkoli
  • egy közepes fej krumpli
  • 1l húsleves alap (csakis házi)
  • só, bors
  • 1 dl tejszín (1) vagy 4 ek tejföl (2)
  • 2 ek liszt (2)

Brokkoli krémleves 1:

A brokkolit virágaira szedjük, és a felkockázott krumplival együtt puhára főzzük a házi húsleves alapban. Sózzuk, borsozzuk. Ez a típusa erőteljesebb ízű, sűrűbb krémleves, mert a lé egyharmadát leöntjük. Ha egy kicsit kihűlt, hozzáöntjük a tejszínt, és kelyhes turmixgépben pépesítjük. Máris kész!

Brokkoli krémleves 2:

A második változata enyhébb ízű, selymes krémleves. A fentiek szerint megfőzzük a levest, de nem öntjük le a levét. Így egy viszonylag híg krémlevest kapunk, amit visszaöntünk a fazékba, és tejfölös habarással egy kicsit besűrítünk.

Mindkettő isteni, ízlés dolga, hogy melyiket választjuk.

Krutonnal vagy reszelt sajttal és pirított kenyérkockával tálaljuk. Ha szeretjük, cipóban is felszolgálhatjuk, mint a legtöbb krémlevest általában...

 

Címkék: leves könnyű gyors brokkoli

Olasz marharagu

 2010.10.26. 20:51

Ezt az ételt Carla Bardi "Klasszikus olasz konyha" c. könyvéből főzte a férjem.

Az eredeti receptben krumplival szerepel, de mi úgy gondoltuk, gnocchival finomabb lenne. Mivel azonban nem volt kedvünk elkészíteni, a legközelebbi boltban meg nem volt gnocchi, egyszerű burgonyás nudlival ettük. Így is isteni volt!

És a kis kitérő után most következzék a recept! :-)

 

Hozzávalók (6 személyre):

  • 90 ml olívaolaj
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 vöröshagyma
  • 1 sárgarépa
  • 1 zellerszár
  • 4 nagy paradicsom hámozva
  • 1 ek apróra vágott zöldfűszer (zsálya, petrezselyemzöld, oregánó, rozmaring, kakukkfű)
  • 75 dkg marhalábszár kis kockákra vágva
  • só, frissen őrölt bors
  • 2,5 dl száraz vörösbor
  • 5 dl marhahúsleves

Elkészítés:

Egy magas falú serpenyőben felhevítjük az olajat, és hozzátesszük a fokhagymát, hagymát, répát, zellert, paradicsomot és a zöldfűszereket. 5 percig pirítjuk, majd beletesszük a húst, sózzuk, borsozzuk, végül barnára pirítjuk. Hozzáöntjük a bort, majd pároljuk, amíg elpárolog. Ezután lefedjük a serpenyőt, és lassú tűzön pároljuk a húst. Időnként öntsünk hozzá a levesből. Gyakran meg kell keverni, nehogy leragadjon. Forrón tálaljuk.

 

Címkék: gasztro marha főétel gastro carla bardi marharagu

Tökmagos tejes cipó

 2010.10.26. 20:17

Ez a recept csupán annyiban különbözik a cipó alaprecepttől - értelemszerűen :) -, hogy ízlés szerint tökmagot is teszünk bele...

Tejes cipó alaprecept:

ferjemfoztje.blog.hu/2010/10/23/tejes_cipo_alaprecept

Csak azért készítettem ezt a bejegyzést, hogy megmutathassam a képeket, amiket a tegnap sütött cipóról készítettem.

Tipp!

Nemrégiben fedeztem fel a Vitamill késztermékeit (lisztkeverékek), melyek nagyon jó minőségűek. Az egyik legújabb ezek közül a tökmagos kenyérliszt-keverék, ezzel készült a képen látható tökmagos cipó is. Próbáltam már a sokmagos mixet is...

Címkék: gasztro kenyér gastro cipó

Ezt a fenséges ételt ma (azaz vasárnapi ebédként) főzte az én remek férjem.

Hozzávalók (4 személyre):

Sült kacsacombhoz

  • 4 kacsacomb
  • 1 paradicsom
  • 1 zöldpaprika
  • 1 fej hagyma
  • 1 póréhagyma
  • 1 rozmaringág
  • 3 gerezd fokhagyma pucolatlanul
  • só, bors
  • 1,5 dl száraz fehérbor

Hagymás krumplihoz

  • 4 közepes krumpli
  • 1 kisebb fej hagyma

Párolt lila káposztához

  • fél fej lila káposzta
  • 2 evőkanál cukor
  • 1,5 dl víz
  • 1 dl vörösbor
  • durvára vágott dió
  • csipet só

Elkészítés:

A kacsacombot sózzuk, borsozzuk. Egy agyag- (vagy fedeles üveg-) edény aljára nagy darabokra vágott paradicsomot, zöldpaprikát, hagymát és póréhagymát teszünk. Ezután jöhetnek a kacsacombok. Ráhelyezzük a rozmaringágat, a pucolatlan fokhagymagerezdeket, és ráöntjük a száraz fehérbort.

Másfél órára 180 fokra előmelegített sütőbe tesszük lefedve, és hagyjuk párolódni.

Amíg fő, elkészítjük a köreteket.

A krumplit feltesszük főni héjában, sós vízben. A lila káposztát lereszeljük vagy késsel vékony csíkokat vágunk belőle ízlés szerint. Egy teflonserpenyőben aranybarnára karamellizáljuk a kristálycukrot, majd amikor megbarnult, hozzáöntjük a vizet és a bort. Ebben a lében megpároljuk fedő alatt a káposztát ropogósra vagy teljesen puhára - ahogy szeretjük.

A másik körethez apróra vágott hagymát pirítunk olajon. Közben megpuhult a krumpli is, amit meghámozunk, majd nagy lyukú reszelőn lereszelünk. A két hozzávalót egy kis sóval összekeverjük, és hűlni hagyjuk.

Másfél óra elteltével ellenőrizzük a kacsacombok puhaságát, és ha puhák, fél órára még visszatesszük fedő nélkül, hogy piruljanak.

Tipp a tálaláshoz:

Veszünk 3 különböző átmérőjű pogácsaszaggatót (vagy bármilyen egyéb formájú süteményszaggatót, mely jobban illik az alkalomhoz - pl. Karácsonykor lehet csillag vagy fenyő alakú, stb.), és egyesével a tányérra helyezzük őket, beletömködjük a hagymás krumplit, majd kinyomjuk a formából.

Minden krumplikorong tetejére egy kis párolt lila káposztát teszünk, és megszórjuk durvára vágott dióval. Egy nagyobb kupac lila káposztát teszünk melléjük, és erre helyezzük a kacsacombot.

Márton-napra:

Márton-napra a kacsacomb helyett libacombot használunk, és a hagymás krumplit felturbózhatjuk egy kis félpuhára párolt sütőtökkel!

Jó étvágyat!

 

 

 

 

 

 

 

Címkék: gasztro karácsony karácsonyra kacsa vasárnapi káposzta főétel gastro lilakáposzta liba libasült karácsonyi ünnepi libacomb kacsasült kacsacomb pároltkáposzta hagymáskrumpli márton napra márton napi

Alessandro Arena éttermében szereztük a receptet az egyik készséges felszolgálótól. Isteni olasz desszert, és a legjobb, hogy pofonegyszerű.

Hozzávalók 

(2 adag):

  • 1 doboz mascarpone (a LIDL-s és Szarvasi vált be eddig a legjobban, de nem kóstoltuk végig mindet :D)
  • 1 cs vaníliás cukor
  • 2 ek porcukor
  • 1 tojássárga
  • 1 teáskanál méz
  • durvára vágott dió, mandula vagy mogyoró

Az utolsó kivételével a hozzávalókat alaposan összekeverjük, poharakba töltjük, és vágott mandulával díszítjük. Hidegen tálaljuk. Ennyi. Mondtam, hogy pofonegyszerű! :-)

Címkék: olasz mascarpone desszert pohárdesszert

Csokis muffin - special edition

 2010.10.23. 21:33

Ismét egy saját recept, ezúttal egy desszert. Ez egy muffin alaprecept általam továbbfejlesztett változata. A legtöbbször azonban felfújtformában készítem el, de ha nincs ilyened, nyugodtan megsütheted bármelyik porcelán teáscsészédben is! Szerintem nagyon jópofa!

Hozzávalók (6 db):

  • 1 bögre liszt
  • 1,25 dl (fél bögre) tej
  • 0,75 dl (negyed bögre) étolaj
  • 0,75 dl (negyed bögre) kristálycukor
  • 1 cs vaníliás cukor
  • 2 ek kakaópor (nem instant)
  • 4 cl rum
  • 3 ek lekvár (szilva, barack vagy meggy, de valszeg bármivel finom)
  • 2 tojás
  • 1/2 cs. sütőpor
  • 4 + 2 ek durvára vágott dió, mandula vagy törökmogyoró
  • esetleg még csokidarabok

Előmelegítjük a sütőt 175 fokra, és előkészítjük a sütőformákat. Amikor porcelán tálkában sütöm, csak egy kis olajat szoktam önteni mindegyik aljába. A hozzávalókat gyorsan összekeverem (2 ek diót meghagyok a tetejére). Nem szabad állni hagyni a masszát! 3/4-ig töltöm a formákat, és rászórok még egy kis diót. 15-20 perc alatt készre sütöm (légkeveréses mód a legjobb, de ha nincs ilyen, az is tökéletes lesz). Magában, vaníliafagyival vagy egy kis lekvárral tálalom.

 

Címkék: gasztro könnyű gyors muffin gastro desszert csokoládés csokis csokismuffin

Tejes cipó - alaprecept

 2010.10.23. 21:20

Van egy isteni cipóreceptem, amelynek néhány változatát is kifejlesztettem már.

Lássuk az alapreceptet, így is kitűnő!

Hozzávalók (2 közepes méretű cipóhoz):

  • 600 g fehérliszt
  • 2,5 dl tej
  • 4 ek olaj
  • 2 mokkáskanál só
  • 2 teáskanál kristálycukor
  • 1 cs szárított élesztő

Ha mázlid van, a fenti hozzávalókat csak bele kell tenned a kenyérsütő gépbe. Először a folyadékokat, majd a cukrot, sót, végül a lisztet és az élesztőt. Dagasztó programon (1,5 h) elkészítjük a tésztát. Ha nincs kenyérsütő géped, akkor kézi/gépi dagasztás után meg kell keleszteni a tésztát.

Ha megkelt a tészta, ketté osztjuk, és néhány laza mozdulattal átgyúrjuk a tésztát, és tetszés szerint kerekre vagy hosszúkásra formázzuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, és bevagdossuk a tetejét. A legvégén szitálunk rá egy vékony réteg lisztet. Előmelegített sütőben, kb. 25-30 perc alatt 180 fokon aranybarnára sütjük.

Rácson hagyjuk kihűlni. 2-3 napig teljesen friss marad!

Hamarosan közzéteszem néhány kipróbált változatát is.

Címkék: gasztro gép kenyér gastro kenyérsütő cipó

Sült paprika szardellával

 2010.10.23. 20:44

Kezdjünk mindjárt egy isteni előétellel!

A legjobb, ha sikerül kápia paprikát kapnunk (vastag húsú, piros, TV paprika kinézetű), de készítettük már kaliforniaiból is, amikor nem volt más...

A paprikát megsütjük a sütőben annyira, hogy a héja ráncos legyen. Ha készen van, lehúzzuk a héját, és másfél ujjnyi széles csíkokra vágjuk.

Mozsárban összetörünk olívabogyót, bazsalikomot, olívaolajat, szardellát, majd teszünk hozzá fokhagymát és sót ízlés szerint. Ráöntjük a sült paprika csíkokra, és pirítóssal tálaljuk.

Jó étvágyat!

Címkék: olasz gasztro paprika sült szardella gastro előétel kápia

süti beállítások módosítása